Kásler: A kormány mindent megtesz, hogy több magyar szülessen
Most például felújítottak egy meddőségi centrumot.
Most például felújítottak egy meddőségi centrumot.
„Az első csatát megnyertük, ez a győzelem a zsákban van” – így értékelte a koronavírus elleni védekezés első ütemének végét Orbán Viktor. De a védekezés során a miniszterelnök több csatát is felvállalt, aminek a célja egyértelmű volt: politikai ellenfeleivel próbált meg leszámolni.
Az emberierőforrás-miniszter Balajti László szerződtetése mellett az MSZP álmentős videójáról is beszélt.
A miniszter szerint két hónap alatt behozzák a lemaradást.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint több dologban is téved Hankó Zoltán elnök.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a kormány kiemelt figyelmet fordít a pedagógusbérek folyamatos emelésére.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint azzal, hogy nekik nem jár a bruttó 500 ezer forint, a gyógyításban betöltött szerepüket kérdőjelezik meg.
A dietetikus szakemberek is segítettek a koronavírusos betegeknek, mégsem jár nekik az egyszeri juttatás.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyetlen mondatot fűzött a témához.
Kásler Miklóst az ellenzéki pártok kiosztották hétfőn. Ungár Péter LMP-s képviselő három hazugságot fedezett fel a miniszter egyetlen mondatában.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke jelezte: a gyógyszerészek is egészségügyi dolgozók a jogszabályok szerint.
Csak kérdőjellel szerepeltek a gyógyszerészek a díjazottak listáján, a gyógytornászok és a házi segítségnyújtók pedig nem állami alkalmazottak – mondta az emberi erőforrások minisztere.
A miniszter az állami rádióban beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy a daganatos betegeket ellátták a járvány idején.
A járvány alatt végzett munkájukat ismerik el a pénzzel sokaknak, a honvédség sem marad ki.
Október végéig szóltak volna Szentes Tamás miniszteri biztos feladatai.
Balajti László megbízására az Emmi frissen feltöltött szerződéslistájából derült fény. Bár a felkérésről az AH volt vezetője készséggel beszélt a hvg.hu-nak, az nem derült ki, hogy miért kellett külön ember a logikailag az operatív törzshöz tartozó feladatra.
Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerint nyárra a maszkviselés is indokolatlanná válik.
Hogyan készíti fel kormány a kórházakat a koronavírus várható őszi második hullámára? – tette fel írásbeli kérdését az emberierőforrás-miniszternek a jobbikos Lukács László György, akinek Kásler Miklós helyett Rétvári Bence államtitkár írta meg a választ, bár a konkrétumokat kihagyta belőle.
A Kárpátia zenekar Magyarnak születtem című filmjének vetítésére is jut négymillió forint.
Az emberi erőforrások minisztere nagyon elégedett a koronavírus-járvány magyarországi alakulásával.